Úgy éreztem, mintha egy rémálom fogságába estem volna, egy olyanba, amelyben még akkor is kénytelen vagy futni, amikor tudod már, hogy véged, de a lábaid mégsem mozognak elég gyorsan.
Jacob egész egyszerűen sugárzóan derűs természet, és ezt a vidámságot úgy hordja magával, mint valami aurát. Megosztja mindazokkal, akik elég közel kerülnek hozzá. Mint a Nap, meleget sugároz minden vonzáskörébe került bolygóra. Nem szándékosan, hanem mert a természetéből fakad, egyszerűen ilyen. Nem csoda, ha alig vártam, hogy viszontlássam.

Megígérem, hogy ez az utolsó alkalom, hogy látni fogsz engem. Nem jövök vissza. Nem foglak megint keresztülvinni egy olyan dolgon, mint ami ez volt. Tovább kell élned az életed, anélkül hogy beleavatkoznék. Olyan lesz, mintha soha nem léteztem volna.
Csak bámultam, és azt kívántam, bárcsak sose jönne el a jövendő. Bárcsak ez a pillanat örökké tartana, vagy ha ez nem lehetséges, akkor hadd múljak el én is a pillanattal!
Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól. Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség. Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam.
Mondja el neki egyszer majd az egész történetet. Mondja meg apának, mennyire szerettem, mennyire nem bírtam elhagyni őt még akkor se, mikor már emberi életemnek vége volt. Mondja meg neki, hogy ő volt a legjobb apa. Mondja meg neki, hogy adja át a lányomnak szeretetemet, minden reményemet, hogy boldog és egészséges legyen.
Mi van akkor, ha azt hiszed, valami úgy van, ahogy gondolod, de óriási tévedésben vagy? Mi van, ha olyan makacsul hiszel az igazadban, hogy az igazságot még csak fontolóra sem veszed? El tudod-e nyomni az igazságot, vagy az valahogy mégis megpróbál a felszínre törni?
Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége - olyan gyorsan, hogy talán észre sem veszem. És mégsem féltem. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy átölel.
Ha tudnék álmodni, én is rólad álmodnék. És nem szégyelleném.
Kihúztam magam, és elindultam, hogy szembenézzek a sorsommal - miközben a végzetem rendíthetetlenül jött mellettem.
Ne aggódj! Utóvégre ember vagy, olyan az emlékezeted, mint a szita! A te fajtádnak minden sebét begyógyítja az idő.
A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz.
Könnyebben elviseltem volna, ha megöl ebben a pillanatban, mintsem egyujjnyival is távolabb kerüljek tőle.
Tényleg, mintha valaki meghalt volna - én magam. Mert nem csak a legigazibb igaz szerelmet veszítettem el - ami önmagában is elég hozzá, hogy valaki belepusztuljon, de ráadásul elveszítettem a jövőmet, a családomat - azt az életet, amit választottam.
Hát csakugyan létezik olyan világ, amelyben parányi, jelentéktelen városkák határában ősi, legendás lények rohangálnak, hogy mitikus szörnyetegekkel küzdjenek meg? Minden képtelen mese igaz lenne? Léteznek még egyáltalán épelméjű, hétköznapi dolgok, vagy az egész világ csak varázslatból és kísértettörténetekből áll?
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Helle Nóra és Eric Helle - Hatékonysági specialisták
► Hatékonyság = Minimális energia és idő felhasználásával maximális eredmény elérése. www.vezetoisiker.eu www.vezetoisiker.eu
executivesuccess.hupont.hu
2. Értékesítés Ösztönzés - Kasza Tamástól
► Az értékesítés ösztönzés a fő probléma bármely olyan cégnél, mely a jelen körülmények között fejleszteni kivánja értékesítési módjait.
ertekesitesosztonzes.hupont.hu
► Nagyon jó állapotú. antikvár könyvek 20 éves magángyűjtésből
eladolakasokbudan.hupont.hu
► Privát vendégházak saját udvarral és jakuzzival magas kerítéssel-teljes nyugalom és intimitás .EcoWood Family 6 fő EcoWood Home 4 fő Szintia Relax Guesthouse 8 fő
eco-wood-home.hupont.hu
5. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
6. Expressz Szervizek | Expressz Szolgáltatások | Expressz Termékek
► Oldalak amelyek expressz, gyors szolgáltatás, és gyorsszolgálat árak, futárszolgálat rendelés, gyorsszervíz, nonstop - éjjel-nappal azonnali kiszállással hibaelhárítás.
expressz-oldalak.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
3. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
4. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
5. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
6. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
7. AAA. ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG Bp
► ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-ABLAKZÁR-ABLAKJAVÍTÁS-FA NYÍLÁSZÁRÓ FELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG CSERE BUDAPEST
aaa.hupont.hu
8. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
bmw-alkatreszek.hupont.hu
9. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján
► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600
autosbolt-tat.hupont.hu
10. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
11. Amit A Twilight Saga-ról Tudnod Kell
► "- Te, Bella... - Igen?-Alice elgondolkodva méregetett. -- Nagyon kiakadnál, ha lopnék egy kocsit?"
twilight-ever.hupont.hu
12. Minden amit a feng shui-ról tudni kell!
► "Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"
fengsuhi.hupont.hu
13. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"
► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!
marketing-marketing.hupont.hu
14. Kérdések minden témában!:)
► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)
kerdesekmindentemaban.hupont.hu
15. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
16. Vali Néni Kifőzdéje Verőce
► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!
hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu
► Sziasztok kedves látogatók! Ha szeretnétek megismerni a macskafajtákat, nézzetek körül az oldalon!
cicafajtaismerteto.hupont.hu
18. Ágyi poloska irtás Budapesten – Száraz gőzzel - 06-30-29-666-27
► Professzionális ágyi poloska irtás Budapesten és országosan, 180°C-os száraz gőz technológiával. Vegyszermentesen pusztítjuk el a poloskákat és petéiket minden életfázisban. Gyors kiszállás, diszkrét munkavégzés, hatékony és biztonságos megoldás.
agyipoloskairtasgozzel.hupont.hu
19. Kaméleon
► A kaméleonok mostanában egyre többen tartják otthon.Ha meg akarsz róla tudni dolgokat, akkor nézz be!!!!!!! De azt elmondom hogy nem csak kaméleonokról van szó,hanem más állatokról is.Jó szórakozást!
kameleon.hupont.hu
20. Macskaoldalam (My catside)
► macska,Katze,kat,gatto,cattus,kato,qattus,chat,gato,kot,mačka,кошка,мачка
macskaoldalam.hupont.hu
21. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
22. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
mercedes-alkatreszek.hupont.hu
23. ♥ Glitterek minden mennyiségben ♥
► Ezen az oldalon nagyon sok féle glittert találsz, amiket el is vihetsz! Szóval gyere és nézz be! Akár a barátaidnak vagy a szerelmednek is kedveskedhetsz egy szép táblával!
glittersoldal.hupont.hu
24. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
► CiCa MiNdIg MiNdEn KöRülMéNyEk KöZöTT:)I♥Love Cat:)
cat-cat.hupont.hu
► Ezen az oldalon mindent megtalálsz ami érdekel. Idézetek, sztárok, zenék,állatok, könyvek és hasonló érdekes témák. Jó szórakozást! Oldalszerkesztőknek: először linkeld az oldalam, utána vihetsz bármit! ;)
nice-girl.hupont.hu
27. H2O just add water-Rajongói oldal
► Ez az oldal H2O-val foglalkozik.Ha szereted a sellőlányokat,akkor gyere,és nézz körül!
hhhhhoooo.hupont.hu
28. Szántó/Zalaszántó hely,- és a Szekér família családtörténetének kutatása
► A helytörténet a múltról beszél, de a jelenhez szól. Térj vissza oda, ahol megdobban a szíved és megtalálod lelked otthonát.
zalaszantoiszeker.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
30. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
31. érembolt (limited issue) Lapis András szobrászművész érmei
► Kedvező ár! Gazdag választék! Magas művészi színvonal, alacsony példányszám! Kapcsolat: +36 30 9 68 41 63
erembolt.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
33. ♥♥♥miley cyrus selena gomez fan♥♥♥
► ♥♥♥Ha szereted mileyt és selenát itt a helyed!Gyere minden nap♥♥♥mert én mindig szerkesztem♥♥♥
sztarokazelen.hupont.hu
34. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala
► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"
madarpokok.hupont.hu
35. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége
► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!
micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu
36. Receptpalota
► Finom receptek gyűjteménye. Grillázstorta és formatorta sütés
receptpalota.hupont.hu
37. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370
► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>
polgardibutor.hupont.hu
38. Selena Gomez Hungary FanClube
► Sziasztok!Ez egy Facebook oldalunk webes oldalja!Itt is nagyon jo képek vannak és remélem Facebookon is kikerestek minket!
selkalu.hupont.hu
39. AUDI - alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► AUDI autóalkatrészek Gyári-,Utángyártott /Audi 80,Audi 100,Audi A1,Audi A2,Audi A3,Audi A4,Audi A5,Audi A6,Audi A7,Audi A8,Audi Q3,Audi Q5,Audi Q7,Audi TT,Audi ALLROAD,Audi R8,
audi-alkatreszek.hupont.hu
40. Olcsó gépelés! Dokumentumok gépelése, bemutatók készítése korrekt áron!
► Az E-gépíró gyors, pontos és megbízható! Dolgozom Ön helyett! Költségtakarékos megoldás, legyen szó bárminemű dokumentum gépeléséről, szerkesztéséről vagy akár magánszemélyek - önadózók szja bevallásának elkészítéséről!
e-gepiro.hupont.hu
41. FOJTÓSZELEP-PILLANGÓSZELEP - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► Fojtószelepek Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Mercedes, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Toyota, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..
fojtoszelep-fojtoszelepek.hupont.hu
42. TAKARÍTÓGÉP KÖLCSÖNZÉS BUDAPEST
► SZŐNYEGTISZTÍTÓGÉP KÖLCSÖNZÉS, KÁRPITTISZTÍTÓGÉP BÉRLÉS BUDAPEST. KAUCIÓ NINCS. INGYENES HÁZHOSSZÁLLÍTÁS AZ EGÉSZ VÁROSBAN.
budapestigepkolcsonzo.hupont.hu
► Sya....Ezen az oldalon megtalálhatsz pl.Hangulatjeleke,t...és Playboy-t, IQ kérdéseket, Találós kérdéseket, Csillogó nevek,Csilogó feliratok és egy s másdolgot.Remélem tetszik és máskor is benézel. Jó szórakozást! Na sya puxXx.(KL).
jelekandviccek.hupont.hu
44. ZaZa Kutyaruha
► Fajtaspecifikus standard, és egyedi ruhákat készítünk bármilyen méretű kutyáknak
zaza-kutyaruha.hupont.hu
45. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
47. LÁSZLÓ ÓLOMKRISTÁLY PARÁDSASVÁR Arany J.u.13. 36/373 -574
► Családi vállalkozásunk ólomkristály termékek kézi csiszolásával foglalkozik. Különleges, egyedi termékekkel, saját tervezésű,egyéni mintavilágú kollekciókkal állunk kedves vásárlóink rendelkezésére. laszlokristaly@gmail.com
laszlokristaly.hupont.hu
48. Biztonsági autósgyerekülés és etetőszék huzat készítése
► Gyerekülés és etetőszék huzatok.Maxi-cosi,Römer ,Concord,jané... Továbbá eladó komplett ülések és gyermek felszerelések...
gyerekuleshuzatkeszite.hupont.hu
49. Monster High Rajongói oldal
► Találj magadnak igazi példaképet!Ez az oldal azoknak szól akik szeretik a Monster High-ot.Videókat képeket nézhettek meg és minden új hírről értesülhetsz a Monster High-ról.
akikszeretikamonsterhigot.hupont.hu
50. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
51. bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu
► Minden amit Hannah-ról, és a HSM szereplőiről tudni érdemes!
bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu
52. Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt
► Gépeket irányít Száguld együtt vele Ez a nagy rohanás Lesz az ember veszte (nagyapám, Mangel Károly, Ébredj Ember verséből, 1976 július 6-7)
heturobi.hupont.hu
53. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
54. bia-jonas-brothers.hupont.hu
► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből
bia-jonas-brothers.hupont.hu
55. Rémtörténetek, ijesztő igaz történetek.
► A rèmtörtènet olvasàsból sosem lehet elèg ezèrt akàr minden nap vissza nèzhetsz :D ;)
remtortenetekmost.hupont.hu
► Összeszorul szívem, mikor nézem a képed, hiányzol, csak az emlékeimben élhetsz.
flegmaanyusszii.hupont.hu
57. Barabás Község
► Üdvözöljük honlapunkon!
barabas.hupont.hu
58. It megtalálhatod minden kedvenc sztárodat
► mint sp, zac vanessa miley hannah jonas brothers lady gaga corbin és minden hsm sztár
joehannahhsm.hupont.hu
► Tisztelt látogató új honlapunk elkészült 2023.05.31.-től ezt az oldalt nem frisítjük. Köszönyjük a megértést.Keresenek itt! https://fakertijatek.hu
kertijatek.hupont.hu
60. Ábrahám Gyermekei Keresztény Közösség - Krisztus Teste - Eger
► "Értsétek meg tehát, hogy akik hisznek Istenben, azok Ábrahám igazi gyermekei." Galata 3: 7/ - A Nyitott Menny irányvonal képviselője
abrahamgyermekei.hupont.hu
► Alkonyat, Garfield, Michael JAckson, Hannah-Miley, Diddl,glitter, Ashley Tisdale , Demi Lovato,Robert Pattinson,SP=ÉDER KRISZTIÁN stb.Ez mind egy helyen!
kedvenc.hupont.hu
► Nincs egy hely ahol kulturáltan szórakozhatnál, nincs egy klub ahol kellemes társaságban jó zenével eltölthetnél időnként egy kis időt? Csatlakozz hozzánk! A + 40 Retroklub gondoskodik számodra kellemes pillanatokról! Hívd Izabellát! 06 20 9 259 219
szilveszteribuli.hupont.hu
63. Botsáskák lenyűgöző világa!
► Ha többet szeretnél tudni az álcázás nagymestereiről ,akkor itt a helyed!Életük megismeréséhez és terráriumi tartásukhoz szükséges információkkal szeretnék segíteni mindenkinek! Szerkeszti:Fűrész Ferdinánd
botsaskak.hupont.hu
► Szerelem,csalódás,bánat,szépség,1-2 dalszöveg....itt mindent megtalálsz vagy ha mégsem akkor kukkants be az elérhetőségeimhez és írj egy emailt...JÓ SZÓRAKOZÁST!!!
cicababahonlapja.hupont.hu
65. REDŐNY JAVÍTÁS AKÁR MÉG MA! GURTNI CSERE 9.500,-Ft-tól! CÉGEKNEK IS!
► CÉGEKNEK, KÖZÜLETEKNEK IS VÁLLALUNK! NYUGDÍJASOKNAK KEDVEZMÉNY! 20/777-1122! REDŐNY KÉSZÍTÉS GARANCIÁVAL! Redőny javítás Bp. II. III. IV. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. XIV. XV. XVI. XVII. XVIII. XIX. XX. XXI. XXII. XXIII. kerület + Pest megye!
redonyseg.hupont.hu
66. ♥¢ιฤ∂ч σℓ∂คℓค♥
► •♦♥ látom a szemedben,hogy idebújnál hozzám lépj bátran közelebb nekem nem kell sorszám ♥♦•
cindybaba.hupont.hu
67. bubuvicc-a válogatott viccek lapja
► Ha kiakarsz szakadni a hétköznapokból, vagy csak akarsz egy jó viccet olvasni,viccel nevettetni-a legjobb helyen jársz!
bubuvicc.hupont.hu
68. Orosz Ferenc
► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...
ofk.hupont.hu
69. Mint látjátok ez az oldi Hannah Montanával foglalkozik!Jo keresgélést!!
► Hannah Montana egy tini popsztár akit imádnak a pasik!De senki sem tudja hogy igazábol ő Miley Cyrus!Ez most így hosszu lenne de nézd meg az oldit és mindent megtutsz!!!!!!!!!!!!Jo keresgélést!!:):)
kittike-lapja.hupont.hu
► Itt megtalálhatsz mindent ami szükséges a számítógéped fejlesztéséhez! Ha kérdésed lenne írj bátran!
bigcomputer.hupont.hu
► itt mindent megtudhatsz kedvenc sztárjaidról !!!!
sztarokfan.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
► Hannah Montana,HSM,Cam Rock rajongók kedvenc oldala nézd meg te is!!!
girl-oldal.hupont.hu
74. Használt ruha, játék, kisebb műszaki dolgok, és más. Bizományos átvétel!
► Megunt, tiszta, jó állapotú Játékokat, női- férfi és gyermekruhákat, cipőket, kiegészítőket, kisebb műszaki dolgokat várunk Bizományos értékesítésre, 1 hónapos időtartamra.
ruhabizi.hupont.hu
75. Babócsai Sport, Tömegsport, Kulturális és Szabadidő Sportegyesület honlapja
► Minden, ami fontos a Babócsa SE. életéből
babocsasport.hupont.hu